A Vinculum Caritatis Közösség rövid története

A Közösség 1949. január 23-án, Szűz Mária eljegyzésének ünnepén alakult Magyarországon. Szellemisége Palánkay Gausz Tibor jezsuita atya munkásságának gyümölcse, aki korát messze megelőző módon a fiatal nők és családok pasztorációjának szentelte életét. A lelkiélet elmélyítésén, a közösségi élet megújításán, - ahogy ő mondta – szervessé tételén fáradozott. Imaközösségeket, kisközösségeket hozott létre, feltámasztotta a hitünk alapjainak megismerése iránti vágyat a fiatalokban. Amit életművével hirdetett, az a tudatosság, az önismeret és önnevelés alapján álló, elkötelezett keresztény élet, az általános papságból fakadó apostoli küldetés és annak a mindennapokban való megvalósítása. Termékeny íróként számos nagysikerű könyvet adott ki, melyek révén gondolatai igen sokakhoz eljutottak. A világi apostolkodás gondolatán felbuzdult fiatal nők között sok munkatársra talált, akik közül néhányan egész életüket Isten Országának építéséért kívánták áldozni, de nem a világtól elvonultan, hanem a világban élve, kovászként megszentelve azt.

1947. február 2-án jelent meg XII. Pius pápa Provida Mater Ecclesiae c. konstitúciója, melyben – megértve az idők szavát – jóváhagyja a világban, az evangéliumi tanácsok szerint, elkötelezetten élni kívánók számára közösségek alapítását, melyeket Institutum Secularenak (világi intézménynek) nevez. A pápai irat értelmében Palánkay atya munkatársainak említett törekvései egyházjogilag elismert keretek között megvalósíthatóvá váltak, 1949. január 23-án megtörtént a Vinculum Caritatis Közösség, mint világi intézmény alapítása. Az induláshoz az engedélyt Drahos János helynök úr adta meg. A történelmi helyzet miatt Róma felé történő lépésekre még nem kerülhetett sor.

A név (Vinculum Caritatis = Szeretet Köteléke), amelyet választottak, az 1938-as Magyarországon zajlott Eucharisztikus Világkongresszus jeligéjével azonos. Egyszerre utal a Mindenható Atyára, aki maga a szeretet a Megváltó Fiúra, aki jelen van az Eucharisztiában és mindenkor aTeremtő Atya irántunk való felülmúlhatatlan szeretetének bizonyítéka, a Szentlélek Istenre, aki maga az összefogó „biztosító kötelék”, aki nemcsak az Atyát a Fiúval, de bennünket is összeköt velük és egymással.

A Közösség vezetőjének (általános felelős) Bárány Ilonát választották, aki kezdettől Palánkay atya közeli munkatársa volt.

Palánkay atya, a Páter – ahogy maguk közt nevezték - figyelme a családokra és az egyházmegyés papokra is kiterjedt, így közöttük is talált követőkre. A Közösség Női Ága mellett alakulni kezdett a kapcsolódni kívánó családok és papok kis csapata is.

A Női Ág folyamatosan gyarapodott. A szerzetesrendek 1950-ben történt feloszlatását követően a kiképzés teljes titokban, sétának, kirándulásnak, családi összejövetelnek álcázottan folyt. Így is többen kerültek börtönbe, egyesülési szabadsággal való visszaélés címén, közöttük a Közösség vezetője is.

A Papi ág lendületes indulását egy csónakkirándulásnak álcázott lelkigyakorlatkor bekövetkezett baleset törte meg, mely során fény derült a résztvevők papi mivoltára. Ők is börtönbe kerültek. Ettől kezdve a Női Ág tagjai igyekezték megszólítani a környezetükben lévő papokat, bár ez ugyancsak veszélyes feladat volt.

A családok, gyermekeiket féltve minimalizálni kényszerültek aktivitásukat. Néhányan mégis hűségesen őrizték az eszmeiséget és törekedtek megvalósítani azt, a nehéz körülmények között is.

Szabadulásuk után is folytatták a megkezdett munkát, melyben nagy segítségükre volt Vácz Jenő jezsuita atya, a Páter barátja és gondolatainak lelkes támogatója. A Közösségből többen emigráltak, mely révén a „magok szétszórattak”. Így kerültek tagok Ausztriába, Nyugat-Németországba és így alakult meg 1970-ben egy kis közösség Brazíliában is. Bárány Ilona is külföldre ment, a kapcsolat fennmaradt az itthon továbbra is működő és bővülő Közösség tagjaival.

A magyarországi rendszerváltás után Bárány Ilona hazatelepült és kézbe vette a hivatalos egyházi jóváhagyatás megszervezésének ügyét, amelyet külföldi tartózkodása alatt már előkészített. Egyházjogászi segítséget Dr. Erdő Péter, későbbi bíboros érsek atyától kapott. A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja engedélye alapján a Vinculum Caritatis Közösség, mint egyházmegyei jogú világi intézmény jóváhagyást kapott 1994-ben. Tagjai azok a világban élő nők, akik az evangéliumi tanácsok követésére hivatást kaptak. A világi állapot és a szerzetesi Istennek szenteltség összekapcsolása jellemzi őket.

Az egyházjog szerint az intézmény társíthat más krisztushívőket, akik az intézmény szellemében törekszenek az evangéliumi tökéletességre és részt vesznek az intézmény küldetésében. Ennek alapján kapott jóváhagyást 1995-ben a Vinculum Caritatis Papi Közösség, és 1996-ban a Vinculum Caritatis Családi Közösség.

A Közösség tagjai rendszeres csoporttalálkozókon, lelki napokon, lelkigyakorlatokon jönnek össze. A Női Ág felelős a sajátos karizma őrzéséért, melynek lényege, hogy az élet sója, világ világossága, kovász legyen a világ számára. Folytatja Palánkay atya műveinek kiadását, ápolja a kapcsolatot az Istennek elkötelezett közösségekkel a világ mind hatékonyabb megszentelése érdekében.

A Közösség 1999-ben Máriabesnyőn ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Ez alkalomból jelentette meg Világítva szeressünk – Szeretve világítsunk c. emlékkötetét, mely a közösségi tagok emlékezéseit, tanúságtételeit tartalmazza.

A Közösség 2007-ben ünnepélyesen megemlékezett Palánkay Gausz Tibor jezsuita atya születésének 100. évfordulójáról, és egyben Bárány Ilona, a Közösség első általános felelőse halála 10. évfordulójáról. A jubileumi ünnep Máriabesnyőn zajlott, ahol a jezsuita rend képviselői és számos szentignáci lelkiségű közösség osztozott örömünkben és a kapott kegyelmekben.

2009-ben, a Közösség alapításának 60. évfordulóján Kispesten, a Jézus Szíve templomban emléktáblát avattunk alapító atyánk emlékére, melyet Székely János püspök atya szentelt fel. Ezen a szentmisén a Közösség fiataljai fogadalomújítására is sor került.