Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt.

Aktuális

Körülbelül egy év telt el a legutóbbi ifi hétvége óta, mire újra megfelelő időpont adódott a találkozásra.

Körülbelül egy év telt el a legutóbbi ifi hétvége óta, mire újra megfelelő időpont adódott a találkozásra. 2017 októberének utolsó hétvégéjét Magyarhertelend, Balatonfőkajár és Karancsság után, fővárosunk kertvárosi részén, Pestszentimrén töltöttük, ahová a helyi plébániára nagy nehezen mind a 10 lelkes ifista péntek este szépen sorban meg is érkezett.

Az első órákat a helyi ifi közösséggel tölthettük. Annak ellenére, hogy ekkor láttuk egymást először, remek csapat kovácsolódott. Sokat nevettünk, jót játszottunk. Az állítás, hogy jó társaságban repül az idő ez esetben kifejezetten megállja a helyét. Észre sem vettük milyen későre jár már, de a lekváros kenyér és madárlátta péksütemény éjfél után is jól esett mindenkinek.

Szombat reggel, miután mindenki megdörzsölte álmos szemeit elpusztítottuk a tegnapról maradt elemózsiát. Egy közös activityzés után a társaság nekilátott az ebéd elkészítésének. Egybehangzó vélemény, hogy a milánói jól sikerült, teli hassal vághattunk neki a délutáni programoknak.

A nap hátralévő részét Budapest belvárosában töltöttük. Bár az időjárás borongós volt, szívünk ragyogott mint a Nap. Jártunk a Margit-szigeten, hajókáztunk, sétáltunk és este végig mentünk az Európa legszebb villamos vonalai között számon tartott 2-es vonalon. Az estét a már hagyományosnak mondható formában töltöttük: gyors vacsora, fürdés, filmnézés, beszélgetés a filmről, ima, alvás. (A felsorolás utolsó pontja ugyancsak hagyományosan, az óraátállításnak köszönhetően picivel hosszabb volt.)

Vasárnap, miután mindenki megreggelizett, siettünk a helyi templomba, ahol egy nagyszerű gitáros misén vehettünk részt. Táborhelyünket a kora délutáni órákban hagytuk el. A könnyes búcsúra a Nyugati pályaudvaron került sor, onnan ki-ki a saját otthona felé vette az irányt.

Ismét fergeteges hangulatban tölthettük együtt az őszi ifihétvégét. Azt kaptuk, amit eddig megszokhattunk és vártunk: felejthetetlen élményeket, egy csodás hétvégét.

 

Zsidó Balázs